Júliusi

magyar idegenvezetős programok

Augusztusi

magyar idegenvezetős programok

Valletta városnéző séta – naponta

Ha egy rövid, lényegretörő találkozót szeretne egy helyi idegenvezetővel, kitűnő választás ez a program! A főváros legfőbb látnivalóit mutatom meg és közben Máltáról is bőven mesélek érdekességeket. Érdemes utazása elejére betenni, Valletta jó kiindulópontja Málta felfedezésének.

  • Min 2 óra
  • Magyar nyelven

30€-tól

Valletta és Vittoriosa vagy Mdina városnéző séta – naponta

Bármelyik verziót is választja, Málta legszebb városait ismeri majd meg! Ha erre jár, ezek szinte kötelező megállók. Fél napos, ütős program egy helyi idegenvezető szemével. Vallettával kezdünk, ahol elbűvölik a hatalmas várfalak, erődítmények és a kikötő látványa.

  • 4 óra
  • Magyar nyelven

45€-tól

Kék Barlang – Hagar Qim –  Dingli – Mdina – Mosta – keddenként

Kitűnő válogatás a sziget közepéből és a nyugati oldaláról. Egész napos kirándulás keretein belül járjuk körbe ezeket a csodaszép megállókat. Málta legszebb természeti és történelmi ékességei is látnivalói ennek a napnak.

  • Egész napos (kb. 7-8 óra)
  • Magyar nyelven

60€-tól

Mosta- Mdina-Ta-Qali- Valletta kirándulás

Kitűnő válogatás a sziget közepéből és a fővárosból. Egész napos kirándulás keretein belül járjuk körbe ezeket a csodaszép megállókat. Málta jelenlegi és régi fővárosa jó keretet ad ennek a napnak. Közben a Mosta-i dóm csodájával és a helyek kézművességével is megismerkedhetünk.

  • Egész napos (kb. 7-8 óra)
  • Magyar nyelvű min. létszám esetén, egyébként angol

50€-tól

Gozo sziget kirándulás – csütörtökönként

Gozo Málta testvérszigete, az ország szigetcsoportjának másik lakott területe. Olyan mint egy nagy falu, vidékies báj és tisztaság, csodaszép házak és dimbes-dombos táj fogad minket. Ha Máltán járunk, vétek Gozo-t kihagyni útvonalunkból.

  • 8 óra
  • Magyar nyelven

65€-tól

Vittoriosa – San Anton Kert – Marsaxlokk-i piac – vasárnaponként

Szuper vasárnapi ajánlat, ahol elveszhet a piaci forgatagban, belecsöppenhet a halászfalu hangulatába. Felfedezzük továbbá a lovagok letelepedésének helyszínét, valamint hűsölünk e szép botanikus kertben.

  • 5-6 órás
  • Magyar nyelven

50€-tól

Magántúra – naponta

Ha nem szeretne másokhoz alkalmazkodni, vagy csak rövid ideje van a sziget látnivalóinak felfedezésére, ez lesz a megfelelő kirándulás Önnek! Az útvonalat javaslataim és az igények alapján rugalmasan állítjuk össze. Lehetőség van a „mindent bele” típusú programra is vagy elmélázni egy finom étel felett.

  • Min 4 óra
  • Magyar nyelven

30€-tól

Szicília: Taormina és Etna kirándulás Máltáról

Ha csak belekóstolna Szicíliába, talán kíváncsi arra szívesen utazna-e majd oda a későbbiekben, itt az alkalom az egy napos kirándulásra Máltáról. A 2 sziget nagyon jó kombináció, természetileg és kulturálisan is igen eltérő élményt fog nyújtani! Taormina egy görög alapítású elbűvölő városka, az Etna pedig nem csak Európa, de az egész világ egyik legaktívabb vulkánja, 3360 m magasságával, harapnivaló levegőjével, lávafolyamaival, felejthetetlen élményt fog hagyni!

  • 05.30-23.30 között
  • Angol nyelven

144€-tól

Hop on hop off – nyitott tetejű városnéző busz – naponta

Azoknak jó választás a városnéző busz, akik kötetlenebb módon kívánnak felfedezni. A 3 útvonal lefedi a legfontosabb látnivalókat. Leszállási helyek hosszú listája közül válogathat, kedve szerint alakítja napját.

  • kb. 3 óra
  • Magyar nyelvű audioguide-dal

22€-tól

Quad túrák – naponta

Azoknak ajánljuk ezt a programot, akik a megszokottnál kalandosabb módon kívánják felfedezni Máltát. Máltai és Gozo-i útvonal között válogathat, a quadokkal olyan helyeken lehet felfedezéseket tenni, ahol kisbuszokkal már nem. Szuper élmény lesz!

  • Málta kb. 5-6 óra, Gozo kb. 7-8 óra.
  • Magyar nyelven

150€-tól

Búvárkodás, bemutató merülés – naponta

Ez aztán az extrém lehetőség! Ha már egy ideje kíváncsivá tette a víz alatti világ, most eljött a bepillantás ideje. Merüljön alá a halakhoz, ismerje meg Málta felszín alatti környezetét is.

  • kb. 4-5 óra
  • Magyar nyelven

60€-tól

Malta 5D Valletta – naponta

Gyerekekkel is fantasztikus program. Ha 20 percben szeretnénk magyar nyelven összefoglalót látni Málta történelméről, látnivalóiról, jó választás lesz a Malta5D látogatása. Mozgó székekkel, illatokkal, 5d-s elemeivel megelevenedik szemünk előtt a régmúlt.

  • 20 perc
  • Magyar nyelven

10€-tól

Kikötői hajózás Valletta körül – naponta

Rendkívül látványos nagyjából másfél órás hajókirándulás, mellyel Valletta félszigetének minden oldalát megismerhetjük a víz felől. Sliema kikötőjéből indul és ide is érkezik vissza, útközben kiszállási lehetőség nincs.

  • 90 perc
  • Angol nyelven

15€-tól

Hajózás Comino-ra a Kék Lagúná-ba – naponta

Rengeteg Máltára látogató turistát vonz a Kék Lagúna. Csodálatos színű, kristálytiszta, varázslatosan szép! Aki a hajózás élményét is keresi, ne habozzon, foglaljon!

  • Kb. 8 óra.
  • Angol nyelven

20€-tól

Hajózás Comino-ra és látogatás Gozo fővárosában – naponta

Nagyszerű kombináció azoknak, akiknek néhány napjuk van Máltán. A két közeli szigetet egy nap alatt lehet meglátogatni. Rövid megálló Gozo fővárosában, illetve fürdőzés a Kék Lagúnában.

  • Kb. 8 óra.
  • Angol nyelven

40€-tól

Magánrepülés a szigetek felett – naponta

Ha igazán más szögből szeretné látni a szigetcsoportot, ez lesz a megfelelő választás. Óriási élmény a hatalmas sziklákat, a partvonalat és a szigetet odafentről látni.

  • Angol nyelven

97€-tól

Úszás delfinekkel, látogatás a delfinparkban – naponta

Európában egyedülálló lehetőség ezekkel a csodálatos élőlényekkel ismerkedni, egy medencében tartózkodni. Lehetőség van papagáj, fóka, delfinshow megtekintésére, hüllőház látogatásra, simogatni a delfineket vagy úszni velük. Esetleg egybeköthetjük a csúszdapark látogatásával is, mivel egymás mellett helyezkednek el.

  • Kb. 5 óra.
  • Angol nyelven

75€-tól

Időutazás vintage busszal Vallettából – naponta

Most ismét lehetőség van a 2011 előtt közlekedő ódon buszokra pattanni. Ráadásul az útvonala is nagyon megragadó, Vallettaból indulva, azt körbekerülve Sliema, St. Julian’s partjain végighaladva zötykölődhetünk és szerezhetünk életre szóló élményt.

  • kb. 50 perc
  • Angol nyelven

2,5€-tól

Dingli sziklák kirándulás

Málta legmagasabb pontja 253 m-rel a tengerszint felett. A hatalmas sziklákon állva „üvölt” a csend, szemünk a nagy kékségbe mered, Afrika irányába tekintünk innen a nyugati oldalról.

  • Magyar nyelven

Rabat-i katakombák – naponta

Egyéni felfedezési lehetőség a katakombák meglátogatására. A sziget közepén elhelyezkedő város alatt számos katakomba található. Rabat önmagában is egy hangulatos megálló, melyet érdemes útba ejteni.

  • Tetszőlegesen
  • Angol nyelven

5€-tól

Lovaglás Golden Bay-nél – naponta

Naplementés vagy egyéb lehetőségek közül válogathat, ha lóháton szeretné felfedezni a Golden Bay környékét.

  • 60-90 perc
  • Angol nyelven

25€-tól

Aquarium – naponta

Ha szeretné megismerni Málta és a Földközi-tenger élővilágát üvegen keresztül, akkor itt a helye. A család minden tagjának maradandó élményt nyújt.

  • Tetszőleges időtartam
  • Angol nyelven

13,9€-tól

Csúszdapark – naponta

Vagány napot tölthetünk az egész családdal a máltai csúszdaparkban. Esetleg egybeköthetjük a delfinpark látogatásával is, mivel egymás mellett helyezkednek el.

  • Tetszőleges időtartam
  • Angol nyelven

Popeye falu – naponta

Az öbölben forgatták 1980-ban a filmet Robin Williams főszereplésével. Meghagyva a díszleteket, ma szórakoztatóparkot alakítottak ki benne. Kicsik és nagyok fogják élvezni az itt töltött napot.

  • Tetszőleges időtartam
  • Angol nyelven

12€-tól