Top látnivaló Máltán: Comino – Kék Lagúna


Málta több szigetből áll, a nagyobbak a Málta, Gozo, Comino, a kisebbek között szerepel a Cominotto, Szent Pál és Filfla. Comino és a Blue Lagoon, vagyis Kék Lagúna, Málta és Gozo között helyezkedik el. 

A Kék Lagúna kihagyhatatlan, de inkább min. 1 hetes tartózkodás esetén. Álomszép türkizkék víz, a mederben szinte fehér homok vár ránk. Szépsége, hangulata abszolút természetközeliségében is rejlik, nincs város a közelben. Comino majdnem lakatlan, néhány hivatalos lakosa van mindössze és egy hotel, mely jelenleg zárva tart.

Egyetlen fő probléma vele, hogy tavasztól őszig a turisták tömegesen keresik fel, így rendkívüli zsúfoltsággal találkozunk a parton (10.30-16.30 biztosan), ez véleményem szerint elvesz az élményből, amit a látvány nyújt.

Nevét a kemmuna-ról, vagyis fűszerköményről kapta. Ma is megtaláljuk ezt a növényt errefelé. A rajta álló Santa Marija őrtornyot Wignacourt nagymesternek köszönhetjük, a 17. század óta. A britek idején katonai terület volt a sziget. 

Igaz, téli időszakban rendkívül jókat lehet kirándulni a kizöldült szigeten, de mégiscsak a nyár az igazi idő arra, hogy felkeressük a Kék Lagúnát. 

Gyakran ismételt kérdések

Milyen itt a strand? Sziklás domboldalban találunk bérelhető napozószékeket, vagy csak ledobjuk törölközőnket és már csobbanhatunk is a kristálytiszta, türkizkék színű vízben. Nem egyből mély vízbe érkezünk, illetve Comino és Cominotto között a távolság mivel kicsi, ezért át is úszhatunk, de arra vigyázzunk, hogy áramlatok sokszor előfordulnak, erre figyelmeztetnek is az itt őrködő vízimentők. 

Van-e étkezési lehetőség? Igen, számos büfékocsi kínálatából választhatunk, melyen inkább gyorsétel, snack jellegű kínálattal rendelkeznek.

Ingyenes a strand? Igen, csak napozószékért, ernyőért kell fizetni. Nem kötelező, de főszezonban erősen ajánlott!

Van tusolási, öltözési lehetőség? Igen, de öltözési lehetőség csak a nyilvános illemhelyiségben. 

Tippek a megközelítésére:

  • szervezett hajókirándulással: transzferrel és privát hajóval történő kis létszámos programunk részletei hamarosan itt olvashatóak:

Nothing Found

  • önállóan: Menetrend szerinti hajók, kompok indulnak Cirkewwa-tól, Marfatól valamint Gozo-ról is: Komp menetrend itt. Valóban csodálatos, de a nap bizonyos részében tömeg lesz a főszezoni időszakban, ezt nem titkolom! Ha reggel megyünk az első hajókkal, kicsit elkerülhetjük ezt. Comino körüli barlangokat látogató hajók indulnak a lagúnából. Sziklás (helyenként csúszós) domboldalon lehet helyet foglalni, széket/ernyőt bérelni (2 főre kb. 20 eur). Büfékocsik, csomagmegőrző, egy nyilvános wc/tusoló található. 
  • bérelhetünk selfdrive hajókat is itt.

Vigyük maszkunkat, pipánkat, a csodálatosan tiszta vízben fantasztikusakat búvárkodhatunk, akár palackkal is helyi búvárbázisokkal, akik ide szerveznek túrákat.

Similar Posts

  • Üdülőrégiók, ajánlott szállások Máltán

    Üdülőrégiók, ajánlott szállások Máltán Sliema/St. Julian’s A legtöbb fürdési lehetőség sziklateraszos, gyorsan mélyülő partszakasznál található, kicsi homokos partok felkereshetőek. Nyüzsgő, igazi városi hangulat! Közel fekszik Valletta és a Sliema-i hajókikötő, ahonnan számos program indul. Általam szívesen ajánlott szállások: Bugibba/Qawra/St.Paul’s Bay Sziklás strandok hirtelen mélyülő vízzel, fellelhető néhány pici homokos rész, illetve feltöltött partszakasz, kisvárosi hangulat. Innen…

  • Dwejra, Gozo – Ahol az Azúr ablak állt egykoron

    Dwejra, Gozo – Ahol az Azúr Ablak állt egykoron Talán ki merem jelenteni, hogy az egész ország legszebb természeti látnivalója a Gozo-n található Dwejra és környéke. Ez a név valószínűleg így önmagában sokaknak nem juttat eszébe semmilyen különösebb képet, viszont ha azt mondom Azúr Ablak, na akkor már igen.  Itt állt 2017. márciusáig ez a…

  • A máltai 100 tonnás ágyú

    A 100 tonnás ágyú története – Fort Rinella Történelmi háttér Az 1866-os porosz-olasz-osztrák háború az olasz föld számára súlyos vereséggel ért véget. Ezt követően az olaszok a tengeri és katonai erejük újraépítésébe kezdtek. Az akkori brit gyarmat Málta fenyegetve érezte magát, hogy esetleg elveszítheti a Földközi-tengeri kereskedelemben betöltött szerepét. Málta és Gibraltár parti védelmét is…

  • Karácsony és szilveszter Máltán

    Karácsony és szilveszter Máltán 2024-ben Közeledik az év vége.  Igyekeztem ezt a cikket úgy összeállítani, hogy a legtöbb kérdésre választ kapjanak a Máltára készülő turisták. Szóval, itt van, ami fontos lehet, ha karácsony – szilveszter körül utaztok Máltára! Az országban minden múzeum és látnivaló zárva tart dec. 25-én és jan. 1-jén. Kivételek az éttermek, érdemes…

  • Fotózás Máltán

    Fotózás Máltán Életünk fontos, szép pillanatait jó megörökíteni. Én még mindig hiszek abban, hogy a fotókat kinyomtatva, előhívatva nézegetni még nagyobb élmény. Kitéve a lakásunkba igazán magunkkal vihetünk csodás emlékeket a hétköznapokba is. Miért ne bíznánk magunkat profi kezekre? Egy fotós más szemmel nézi a világot, más perspektívából figyeli a dolgokat. Ha saját telefonunkkal, kameránkkal…

  • Egy Marsaxlokk-i vasárnapom

    Egy Marsaxlokk-i vasárnapom 15 máltai nyári szezonom alatt kevés vasárnap volt, hogy ne dolgoztam volna. Ez a szép május végi viszont szabad maradt. Édesanyám már korán felköszöntött gyermeknap alkalmával. Neki mindig az leszek. Már múlt héten, amikor Marsaxlokkban jártam a csoporttal megszületett bennem a döntés, legközelebb eljövök, kora reggel és nagyon jót fogok piacozni. Így…